A második világháborút követően 1945 és 1946 folyamán a háborús pusztítások miatt visszaesett termelés és az így kialakuló áruhiány az állami adóbevételek jelentős csökkenését eredményezte, amit fedezet nélküli pénzkibocsátással igyekeztek ellensúlyozni. A költségvetési hiány bankópréssel történő foltozása azonban inflációt gerjesztett. Ez az adóbevételek reálértékének további csökkenését vonta maga után, amit még több, még nagyobb címletű pénz kibocsátása követett, így az infláció, ezzel pedig az árak egyre inkább elszabadultak. Végül az infláció olyan öngerjesztő folyamattá vált, ami 1946 nyarára a világtörténelem addigi legnagyobb hiperinflációjához és a Pengő teljes elértéktelenedéséhez vezetett. Mai napig világelsők vagyunk a havi inflációs ráták versenyében, 1946 júliusában ez nálunk nagyjából 4,19 x 10¹⁶ %-os, vagyis napi 207 %-os inflációt jelentett.

(Forrás: http://en.wikipedia.org/wiki/Hyperinflation)

A világon a legnagyobb címletű bankjegy, melyet 1946 júniusi dátummal forgalomba is helyeztek mindmáig a Százmillió B.-Pengő (százmillió billió pengő, azaz 10²⁰ Pengő).

http://bankjegy.szabadsagharcos.org/xxcentury/p136.htm

A valaha nyomtatott, de forgalomba már nem helyezett legmagasabb címletű bankjegyek világrekordját pedig az Egymilliárd B.-Pengő (egymilliárd billió, avagy ezer trillió, tehát 10²¹ Pengő) tartja.

 http://bankjegy.szabadsagharcos.org/xxcentury/p137.htm

Az infláció mértékét jól érzékelteti a megyei napilap, a Tiszavidék árváltozása is, mely 1945. augusztus 14-én még csak 3 Pengőbe került, de például 1946. június 2-án már 100 millió Pengőt, négy nappal később, június 6-án pedig már 300 millió Pengőt kellett fizetni egy újságért, mely ár természetesen a későbbiek folyamán is tovább növekedett.

A papírpénz elértéktelenedése a cserekereskedelem megjelenését vonta maga után. Az éhező városi lakosság különböző értéktárgyait kénytelen volt a vidékről felutazó, batyuzók által hozott élelmiszerekre cserélni. Sokan szó szerint lerongyolódtak, lyukas cipőben, korgó gyomorral jártak a télen is fűtetlen, betört ablakú munkahelyükre. A kialakult helyzet természetesen elsősorban a bérből és fizetésből élőket, így például a közalkalmazottakat sújtotta leginkább. A Tiszavidék egyik cikke érzékletes példával szemlélteti az állami segítségben reménykedő hivatalnokok keserű tapasztalatait: „Szívszorongva vártunk, - teltek a napok,… egy hét… tíz nap és így tovább. Eredmény: kettő milliárd segély kiutalása – egy doboz cipőpaszta ára, az oly sok reménységgel, bizakodással várt komoly fizetésrendezés helyett.” A pénzromlás mértéke nem csak az állami, de természetesen a megyei és települési önkormányzatok költségvetésében is komoly hiányt eredményezett. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye adóbevételei például az 1946. áprilisi 414 milliárdról egy hónap alatt 20 billiárd Pengőre növekedtek, de mint arról hírt adtak: „A bevétel még a pénzügyigazgatóság személyi kiadásait sem fedezi.” Azokat a béreket, melyeken napról napra, majd pedig óráról órára kevesebbet, gyakorlatilag semmit nem lehetett vásárolni. Az általános nyomor a közbiztonság leromlását is maga után vonta. A rendőrségnek sok esetben kellett vonatfosztogatók, vagy épp a járókelőktől pénz helyett a sokkal értékesebb ruháikat elrabló „vetkőztető tolvajok” után nyomozniuk. Az áldatlan állapotoknak 1946. augusztus 1-én az új pénz, a Forint bevezetése és szigorú gazdasági intézkedések vetettek véget. Az alábbiakban az infláció időszakából fennmaradt Pengő bankjegyekből és a Tiszavidék korabeli cikkeiből közlünk egy kis válogatást.

Csönge Attila, levéltáros

                                                 Pengő bankjegyek

                                             Tiszavidék, 1946. június 6.