regisztráció
elfelejtett jelszó
2010. június 4-én látogatást tettek intézményünkben a Szolnoki Szovjet Járművek Találkozójának résztvevői. Az ország számos pontjáról érkező veteránautók a levéltár udvarán parkoltak le, míg az egykori Szovjetunióban gyártott „oldtimer”-ek tulajdonosai a levéltár „Amikor én még kissrác voltam…” című kiállítását tekintették meg. Szakmai elköteleződésükből eredően, az urakat elsősorban a kádárkori motorizációs fejlődést bemutató vitrinek kötötték le, míg a hölgyek leginkább a divat- és háztartástörténeti részeknél időztek el. Az 1950-es, -60-as és -70-es években készült autók nagyon jól illeszkedtek a kiállítás által megidézni kívánt kor hangulatába.
| |




