„Közös Európában együtt emlékezünk”
kisebb betű nagyobb betű   e-mailben elküld nyomtatás


A 2011. szeptember 9-10. között Székesfehérváron tartott nemzetközi hadisír-konferenciáról.

Szervező: Krajczáros Alapítvány és a Háborús Emlékhelyeket Gondozók Társasága.

A rendezvénynek a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnoksága adott otthont.

A rendezvényt Görög István ezredes úr, a Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezetének alelnöke nyitotta meg.

A szünetben közös fotózásra is sor került:

A hét nemzet részvételével zajló eseményen a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár is előadással képviseltette magát.

Bojtos Gábor ismertette a Levéltár „Hősök voltak mindannyian…” Jász-Nagykun-Szolnok megye a Nagy Háborúban címen futó kiállítás létrejöttének körülményeit, a megyében folytatott terepmunka egyediségét, a hősi sírok, emlékművek, áldozati listák kutatásának nehézségeit, az összegyűjtött anyag adatbázisba rendezésének, internetes megjelenésének terveit.

A nagyon színes és nagyon értékes gondolatokat megfogalmazó rendezvény közös nyilatkozata így fogalmaz:

„ …a résztvevők mind egyetértettek abban, hogy a hősi halottaknak mindig és mindenhol kijár a tisztelet. Ők voltak azok, akik a „Honért” a legtöbbet áldozták, az életüket adták érte. Az utódok feladata az ő sírhelyük rendben tartása, emlékük ápolása. A hadisírok és a háború áldozatai emlékhelyének ápolása, fenntartása állami feladat, de e munka csak akkor lehet eredményes, ha megfelelő társadalmi támogatottsággal bír.”

A konferenciáról szóló tudósítások:

 

 

A konferenciáról készült TV-felvétel elérhetősége:

http://www.youtube.com/watch?v=Fkve9u77tNY


Oldaltérkép     |     Kapcsolat
wombat logo