Levéltárak a nemzeti kultúra és tudomány szolgálatában
kisebb betű nagyobb betű   e-mailben elküld nyomtatás


Az Önkormányzati Levéltárak Tanácsa és a Magyar Levéltárosok Egyesülete szervezésében került sor 2011. december 12-én a „Levéltárak a nemzeti kultúra és tudomány szolgálatában” című tudományos konferenciára és szakkiállításra a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárában, melyen a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár munkatársai is részt vettek. A rendezvény előadói között a magyar közélet és tudományos élet számos ismert személyisége szerepelt, többek között Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke, L. Simon László, a Nemzeti Kulturális Alap és a Parlament Kulturális- és sajtóbizottságának elnöke, Romsics Ignác és Solymosi László akadémikusok, Csorba László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója, Nagy György, a Magyar Televízió szerkesztő-műsorvezetője, valamint további neves történészek.

Előadásaikban olyan kérdésekre keresték a választ, hogy milyen szerepet töltött és tölt be a levéltár a magyar kultúrpolitikában Klebelsberg Kunótól napjainkig, hogyan támogatják az archívumok a középiskolai oktatást, a közművelődést, hogyan hasznosítja a média a levéltár értékeit, továbbá, hogy a különböző korszakok kutatását hogyan segítik a levéltári források és a levéltárak által létrehozott segédletek, forráspublikációk, internetes adatbázisok. A tudományos konferenciát egy szakkiállítás egészítette ki, mely bemutatta a jelentősebb magyarországi levéltári kiadványokat, és lehetővé tette az egyes levéltárak kulturális tevékenységét bemutató filmek, valamint digitalizált levéltári kincsek és adatbázisok on-line megtekintését.

 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Oldaltérkép     |     Kapcsolat
wombat logo