Március
kisebb betű nagyobb betű   e-mailben elküld nyomtatás

Adalékok a szolnoki „Indóház” történetéhez


Szolnok városában az Indóház úton ma is áll egy emeletes épület, amely ma Magyarország legrégebbi állomásépülete. Az „indóház” a nem messze lévő „faraktárral” és az ún. ”vízházzal” eredeti – még a XIX. század közepén létesített – vasúti épületegyüttest alkot, amely szinte egyedülálló hazánkban. A hányatott sorsú épületek talán eredeti állapotukban megmaradnak az utókornak, hiszen a nemrégen elindult „REPTÁR” project tervezői megpróbálták beilleszteni őket koncepciójukba. A következőkben a régi állomásépület egy érdekes időszakát mutatjuk be, amikor az 1960-as években átalakított és kibővített lakóépületként próbálta a MÁV hasznosítani.

A Pestet Szolnokkal összekötő vasutat az ország másodikként megépült gőzüzemű vasútvonalaként tartják számon. A vonalat a Magyar Középponti Vasút építette ki, és színpompás ünnepség keretében adták át. (A szolnoki ünnepség az első, Pest-Vác közti vasútvonal elmaradt felavatását pótolta.)

1847. szeptember 1-jén reggel negyed 9-kor indult el Pestről a vonat, amelynek 16 kocsijában mintegy 700-an utaztak, köztük István főherceg, Kossuth Lajos, Széchenyi István. A vonat fél 12-kor futott be Szolnokra, a 99 km hosszú utat 3 óra 15 perc alatt tette meg. Az első vonatot az „István” nevű mozdony vontatta, melyet a megnyitó napján virágokkal szépen feldíszítettek, néhány száz méterrel előttük a pályán pedig a „Haza” nevű lokomotív haladt, hogy a pályán tapasztalható akadályokat elhárítsa. Szolnokon a meghívott vendégeknek pompás ebédet adtak. A vasúttársaság a megnyitó napján a vágányok fölé épített facsarnokot egy óriási ebédlővé alakította át, amelynek tartópilléreit lomb- és virágfüzérekkel díszítették. Az ebéd fél 1-kor kezdődött katonazenekar hangjai mellett. A vendégsereg valóságos álarcosbál képét mutatta; a vendégek magyar, cseh, angol, francia , olasz nyelven társalogtak és kint a szabadban persze a nép magyarul beszélve színezte a bábeli zűrzavart. Az ebéden Kossuth Lajos pohárköszöntőt mondott István főhercegre, és méltatta a megnyitott vonal jelentőségét.

Ehhez kapcsolódik egy anekdota, amelyet Szabó Barna újságíró említ ”Ismeretlen Szolnok” című művében. A szolnokiak a vasút megnyitásának alkalmából Kossuthot kérték fel, hogy mint az Országos Ipar Egyesület elnöke, tartson ünnepi beszédet. A főherceg azonban még a város tisztelgő küldöttségét sem fogadta, nemhogy ünnepi szónoklattal fárasszák a nagy utazás után. Csakhogy Kossuth a megbeszéltek szerint elkezdte beszédét, ám csak odáig jutott, hogy az ünnepélyes pillanat varázsát ecsetelte néhány gondolattal, amikor a főherceg hangosan így kiáltott: ”Mi az? Ki mer itt beszélni az engedélyem nélkül?” Mindenki megdöbbent, csak Kossuth beszélt tovább. Ő ugyanis nem hallotta, mit mondott a helytartó, mígnem a szolnoki küldöttség pisszegése, a vendégsereg zajongása, majd a gőzmozdony nyikorgása beléfojtották a szót. Állítólag ezért haragudott meg Kossuth a szolnokiakra.

Széchenyi István is meglehetős ellenszenvvel ír Kossuth beszédjéről naplójában: „...Most Kossuth feláll az asztalra és hosszasan üvöltözik. A legközelebbi szomszédjain kívül senki sem hallja őt,...a mozdonyfütty komikus módon beleszól... A főhercegre iszik... Nekem ő, mint magánember, szinte komikusnak tűnik... de mint magyarnak, sírnom kell, mert látom, hogy ez az ember... nagyon belézavar a legkigázolhatatlanabb bajjakba.”

Az ebéd egy óráig tartott, majd István főherceg elhagyta az asztalt és tovább folytatta útját Jászberénybe. Széchenyi sem várta meg az ebéd végét, a Pannónia gőzhajóval a Tiszán Szatmár felé indult.

A műemlék együttes meghatározó része az emeletes, klasszicista stílusban épült „Indóház”. Tervezője Wilhelm Paul Sprenger. Az épület kivitelezője Zitterbarth Mátyás pesti építész volt. Az épület hossza 33 m, szélessége 17 m, a hosszoldalon 11, a rövidebb oldalon 5 ablaknyílással. A tetőszerkezet kontyolt nyeregtető, középen toronyszerűen kiemelkedő hegyes sisakú, négyzet alaprajzú torony állt.

Az Illustrierte Zeitung nevű korabeli újság 1851. március 1-jei számában egy metszet jelent meg az épületről, amely a mai napig az egyetlen ismert korabeli ábrázolás az indóházról. A metszet szerint az épület város felőli homlokzatán a középső három tengelyben nyílt a bejárat. A déli pályatest felőli oldalra is három ajtónyílás vezetett, míg az épület rövidebb oldalain 1-1 ajtónyílást építettek. A felvételi épülettel párhuzamosan helyezték el a vágányok fölé épített díszes vonatfogadó facsarnokot, ahol a már leírt színpompás ebéd zajlott. A facsarnok egy időben készült az „Indóházzal”, viszont nem tudjuk pontosan lebontásának dátumát. Valószínű, hogy 1857 után került sor rá. A facsarnok hatalmas nyeregtetőjét sűrűn elhelyezett faoszlopok tartották. A csarnok alatt 3 pár vágány vezetett.

 

A műemlék együttes legjobb állapotú épülete az „Indóháztól” délre fekvő díszes, klasszicista stílusú faraktár. A vasút megnyitását követő évben készült el.

A felvételi épülettől délnyugatra áll egy kicsiny emeletes épület, az ún. ”vízház”. Feladata volt a mozdonyok vízzel való ellátása, illetve a víz tárolása. Az épület téglalap elrendezésű, emeletes középrésszel, kétoldalt földszintes szárnyakkal. A miniatűr víztorony 3 részből állt. A föld színe alatti kútból, a földszinten elhelyezett szivattyúból és az emeleti víztartályból. Északról valamikor egy mozdonyszín csatlakozott hozzá, ennek azonban ma már nyoma sincs.

 

Az állomás falai között a múlt század közepén a reformkor jeles személyei is megfordultak, olyan emberek, akik az egész ország történelmében meghatározó szerepet játszottak. Az emlékezetes megnyitó napján a népes vendégsereggel megjelent István és József főherceg, Széchenyi István, Kossuth Lajos, Jókai Mór. Kossuth Lajos még két alkalommal – 1848. szeptember 26-án (alföldi toborzó útja alkalmával) és 1849. január 1-jén, a képviselőház és a Honvédelmi Bizottmány Pestről Debrecenbe költözésekor – járt az „Indóházban”. A forradalmi kormány költözésekor az „Indóház” épületében megfordult csaknem az egész Honvédelmi Bizottmány és az első felelős minisztérium. A kormány székhelyének áthelyezésekor az „Indóház” falai között őrizték rövid ideig a Szent Koronát is. A kormánnyal utazott az „Indóházig” Vörösmarty Mihály is. Másik nagy költőnk, Arany János 1855. augusztus 20-án, Nagykőrösről Tiszakeszire utazása közben fordult meg a szolnoki „Indóházban”. Az állomás tehát egyfajta „vasúti Pantheonnak” is tekinthető, nemcsak az ország történelmét meghatározó emberek fordultak meg itt, de nemzeti ereklyénket a Szent Koronát is őrizték az ódon falak között.

Az 1850-es években folytatódtak a vasútépítések, ennek során épült ki a Szolnok-Debrecen vonal, de a szolnoki állomásépület már a mai pályaudvar helyén épült fel. A régi „Indóház” teherpályaudvari funkciót kapott. 1876-ban a szolnoki MÁV műhely az állomás épületében olvasószobát alakított ki. Ugyancsak az épületben tartotta próbáit az 1892-ben alakult Vasúti Dalkör és a vasutas zenekar is. Az 1920-as években a MÁV Alkalmazottak Fogyasztási Szövetkezete (Konzum) foglalta el az épület földszintjét, ahol a vasutasok és a Járműjavító dolgozói kedvezőbb áron vásárolhattak. 1945 után az épületben szükséglakásokat hoztak létre, amelyekben négy család és a Járműjavító 18 ipari tanulója lakott. 1950-ben pedig ideiglenesen kollégiumot alakítottak ki ahol 60 tanulót helyeztek el. Két évvel később az ipari tanulókat elköltöztették, és az épületet teljes egészében 2 szobás, komfortos lakásokká alakították át, MÁV alkalmazottaknak.

1966-ban készültek tervek az akkor Mártírok u. 13. sz. alattinak nevezett épületre (ekkor „Millenniumi lakóépületnek” is emlegették), amelyekből néhány részletet bemutatunk. A helyszínrajz még az „Indóház” környezetét tárja elénk, gazdasági épületekkel, az északra fekvő raktárral és az azóta elbontott vágányokkal. A terv szerint az épületben 12 lakást szándékoztak kialakítani. A lakások nagyszámú elhelyezését a felesleges közlekedő terek csökkentésével és az épület keresztfolyosójának a két végén kialakított lépcsőházzal kívánták megvalósítani. Az eredeti tetőszerkezet eltávolítására is gondoltak, hogy az épület lapos tetős legyen. Az elképzelés megvalósulása az „Indóház” külső jellegének megváltoztatását eredményezte volna. A tervek mellett található egy műszaki leírás is 1966-ból, amely azért is értékes mivel az eredeti tervekről nincs tudomásunk. Az építési dokumentációk mellett található levelek arra engednek következtetni, hogy felmerült az épület lebontása is. Szerencsére ez nem valósult meg. Mint ahogy az épület átalakítása sem, ugyanis az egyik ügyirat hátoldalára valaki („hálás lehet neki az utókor”) ráírta: „úgy tudom műemlék épület és a Damjanich Múzeum egy közlekedési múzeumot kíván ott létesíteni, és a Műemlékvédelmi Felügyelőség sem járul hozzá az átalakításhoz…” Ezek után az épület átalakítása lekerült a napirendről.

Lakóépületként használták továbbra is. Az 1970-es években valóban felmerült annak az ötlete, hogy az Indóház körül vasúti skanzent hoznak létre. A facsarnokot eredeti állapotában akarták felépíteni, és alatta legalább 18 gőzmozdony kiállítását tervezték. 1972-ben Szolnokon dr. Csanádi György miniszter ki is jelentette, hogy Szolnokon fogják kialakítani a magyar vasút múzeumát. A skanzennel kapcsolatban a MÁV Tervező Intézet tanulmánytervet is készített. Az 1980-as években úgy tűnt, lesz valami remény a Szolnoki Vasúti Skanzennel kapcsolatban. 1997-ben azonban véglegesen eldöntötték a kérdést és a fővárosban alakították ki a vasúti skanzent. 1997. szeptember 1-jére azonban (a vasút megnyitásának 150 éves évfordulója) az „Indóház” felújításra került. Az évforduló napjára a földszinten két helyiséget állítottak helyre, ahol a Közlekedési Múzeum időszaki kiállítást rendezett be. A pályaudvar területén az áruraktár előtti vágányokon több vasúti járművet is bemutattak. Az ünnepség fénypontja volt a „Nosztalgia vonat” megérkezése, amely illusztris vendégeket hozott. Ekkor avatták fel az „Indóház” falán a két emléktáblát. Reméljük a rendezvények története hamarosan folytatódik.

Szikszai Mihály

főlevéltáros


Oldaltérkép     |     Kapcsolat
wombat logo